Ma... Nem, inkább a tegnappal kezdem. Elhatároztam, hogy nem érdekel Ó. Nem... mert nem ismerem, meg amúgy is, fél évig észre se vettem, hogy létezik, és így is jól megvoltam nélküle. Meg ugyebár le se szarja a fejemet, és nem hinném, hogy a jövőben változni fog bármi is. Tegnap éneken írtam is egy ilyen... hülyeséget, nah, inkább leírom:

RÓLAD ÁLMODOM. VÁRLAK. DE TE SEHOL SEM VAGY. DE VÁRHATOK AMEDDIG CSAK AKAROK, TE SOSE JÖSSZ EL. TUDOM. DE ÉN ELFELEJTELEK. MERT NEM TEHETEK MÁST. :( CSAK TUDNÁD TE IS. NEM KELL MÁS. MINDIG CSAK A TE SZEMEDET LÁTOM MAGAM ELŐTT. HA NEM IS LENNÉL, ÉN MOST BOLDOGABB LENNÉK, DE EZ NEM FOG ÖSSZEJÖNNI, MERT A SZÍVEM KÖZEPÉBEN TRÓNOLSZ. NEVETNÉK, ORDÍTANÉK ÉS SÍRNÉK, ELMONDANÁM NEKED, HOGY MOST MILYEN NEKEM, DE TE CSAK ÉRTETLENÜL NÉZÉL RÁM, ÉS ELTOLNÁL MAGADTÓL, ELFUTNÁL, ÉS VISSZA SE NÉZNÉL. NEM LÁTNÁD AZNUTOLSÓ KÖNYCSEPPET, MELY VÉGIGGÖRDÜLNE AZ ARCOMON. FÁJNA E? NEM, MERT AMI NINCS, AZ NEM TUD FÁJNI. NÉLKÜLED ÉN NEM LÉTEZEK. AZT AKARTAM, HOGY TUDD. DE MÁR KÉSŐ.

El kell őt felejtenem. Pontosan tudom, de mégse megy. A mai nap után... Határozottan bementem, hogy igenis, jó nekem így, és elhatároztam, hogy nem nagyon járkálok majd a folyosón, nehogy véletlen összefussak vele. Vagy ha járkáltam is, lehajtott fejjel, hogy senki se láthassa az arcomat, és hogy nekem se kelljen senki szemébe néznem. Ez meg is volt. Nem láttam. Nem kerestem. Akárhogy is, azt hittem, hogy lehet ez még rendben. Aztán... A barátnőm elmondta, hogy az egész osztályuk (mármint Ó osztálya) az egyik osztálytársnőmön röhög, aki szerelmes Óba. Ezt nem tudtam. És nagyon fájt. Haragudtam a csajra, de... mit lehetne tenni. Aztán átrakták az angolt, pont a mellettük lévő terembe, szal én berohantam a terembe, és csak úgy voltam hajlandó kijönni, amikor megnézte nekem valaki, h nincs e ott a csávó. Aztán, a csaj, aki szerelmes belé, vigyorogva kiment a teremből, merthogy akkor már ott volt... :(( Én meg egyszer csak elkezdtem bőgni. Tök gyerekes, de annyira szarul éreztem magam, és nem érdekelt, h a suliban vagyok. Meg tudtam volna halni. Egyszerűen nem tudom, hogy miért, de rohadtul fájt. Mert, még talán el tudnám felejteni, de úgy biztos nem fog menni, hogy minden nap látnom kell. Bekötött szemmel meg mégsem járkálhatok.

Lehet, h holnap nem megyek suliba. Mert kicsit beteg is vagyok, ráadásul anya látja rajtam, h valami nem okay. De nem mondtam meg neki, h micsoda. Azt hiszem a spanyolokra be fogok menni, de lehet, h az első 2 órára nem. Még nem tudom. Legszívesebben inkább soha többé nem mennék be... De azt nem lehet. Szeretem ezt a sulit. Szeretem a barátaimat.

Jah, igen a barátaim. Velük is problémák vannak. Kicsit komplikált, és nem tudom, hogy ebben az ügyben mit tehetnék. Olyan, mintha kicsúsznának a kezemből a dolgok. Pedig én annyira erölködök, hogy minden harmónikus legyen, se az istennek se akarja senki a jót. :(((((

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.