¿Quién me va a entregar sus emociones?
¿Quién me va a pedir que nunca le abandone?
¿Quién me tapará esta noche si hace frío?
¿Quién me va a curar el corazón partío?
¿Quién llenará de primaveras este enero,
y bajará la luna para que juguemos?
 

De most őszintén!! Ki??? Úgy szeretem Ót. Nagyon is. Csak történne már valami azon kívül, hogy összefutok vele, pár másodpercig a szemembe néz, aztán mindketten megyünk tovább, anélkül, hogy bármi is lenne.

Ez a 7 hihetetlen lassan akart eltelni. Ahhoz képest, hogy 4 napot kellett a suliban lenni, olyan, mintha 2 hete megállás nélkül ott lennék. Valamikor meg röpül az idő. Közben meg folyton úgy éreztem, hogy mindjárt elsírom magam, de végül mindig történt valami, ami meggátolt ebben.

Nem. Inkább nem is akarok semmit mondani. Annyira szörnyű az életem. Néha abban reménykedek, hogy egyszer csak fölébredek, és rájövök, hogy az egész csak egy szörnyű rémálom volt. Kezd sok lenni ez az egész, nem tudom, hogy van e dolog a világon, ami megéri ezt a sok szenvedést.

Miért bántanak engem ennyire? Miért vagyok ilyen reményteren eser? Miért nem lehetek tökéletes?

Bár nincs a életemmel olyan nagy probélma, mégis úgy érzem, hogy soha nem fogom tudni szeretni azt, hogy megszülettem. Hisz, mennyivel több szar dolog ér minket az életben, mint jó?? Akkor meg mi értelme van??

Ez sose fogom megérteni. Miért akarnak annyira élni az emberek, mi értelme az emberiségnek, ha úgyis több szar kapnak, mint jót??????????

De itt van Ó. És hiába fáj rohadtul rágondolni, hiába könnyezik a szemem most is, mégis valaki lett számomra. Valahogy szeretem. És ez még nem is lehet igaz, akkor milyen szörnyű, ha tényleg szerelmes vagy valakibe???

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.